Cerro Minillas

2023. 04. 22    4 perc    0 hozzászólás

A Cerro Minillas a Sierra de Ramón hegyvonulat legdélebbi csúcsa, amely keletre, közvetlenül Santiago városának határán található. Igazából a 25 km hosszú hegyláncot szerettük volna egy hosszú hétvége alatt sátorral végigjárni, de a rendkívüli szárazság és a tavaly szeptember óta nem esett eső miatt ebben az évszakban egyetlen vízforrás sincs. Ezért a Cerro Minillas és a Cerro Provincia egynapos túrákat választottuk.

Metróval, busszal és végül pedig Uberrel utaztunk a Rojas Magallanes nevű út végére, a Pablo Apóstol iskolához, ahonnan ma napfelkelte előtt indult a túránk a 2465 m magas Cerro Minillasra. Az út vége a Panul erdő (Parque Comunitario Bosque Panul) kezdete, ami egy keményfás erdő és egyben az utolsó őshonos erdő Santiago városi területén, ami nagyon fontos, mert néhány védett fajnak is otthont ad. Utunk először egy mountain bike parkon vezet keresztül, ahol a magas bokrok és fák között elbújó ösvények ezrei nehezítették a tájékozódást, ami így csak a GPS segítségével volt lehetséges.

Körülbelül 30 perc múlva elértünk egy használaton kívüli földutat, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az erdőre és Santiagóra. Követtük az utat, amely egyre keskenyebbé és keskenyebbé vált, amíg elértünk egy kisebb szakadékot, ahol egy útelágazás várt ránk. A balra elágazó ösvényen mentünk, a jobb oldali lesz majd a visszaút. Minél magasabbra értünk, annál kevesebb fát láttunk, és annál több kis, sárga virágú bokor uralta a tájat. A nap ekkorra már felkelt, és gyors ütemben melegítette a környeztet.

Az ösvény minden egyes lépéssel egyre meredekebbé vált, miközben nap egyre intenzívebben tűzött. Az út végtelenül hosszúnak tűnt és minden előttünk feltűnő dombot csúcsnak tituláltunk, hogy aztán az általunk meghatározott csúcson csalódottan döbbenjünk rá, hogy mögötte egy másik, magasabb csúcs van. Hogy lehet ilyen hosszú ez a mászás? – gondoltuk magunkban.

Elértünk egy kőfalhoz, amely az emelkedő nagy részében kísérte az utunkat. Körülöttünk a táj is egyre kövesedett, míg végül 4 óra és 1680 megerőltető méter emelkedő után végre örömmel telve értük el a sziklás csúcsot, amelyet egy kis tábla Cumbre Minillas felitattal jelzett. Innen csodálatos kilátás nyílt a Cajón del Maipo völgyére, amelyet húsvétkor meglátogattunk.

Egy rövid szünet után kb. 200 m-t gyalogoltunk tovább a Cerro Tarapacá-ra, ahol más túrázók által nem zavartatva tarthattunk egy nagyobb pihenőt. Innen élveztük a kilátást a felhőkkel borított Santiagóra, valamint a közvetlenül előttünk fekvő a La Florida kanyonra és a lábánál található örökzöld Panul erdőre, amit a túra elején átkeltünk. Ráadásul innen láthatjuk a Cerro Carbónt és a Cerro Manquehue-t is, amelyeket már korábban megmásztunk.

Körülbelül egy óra szünet után elindultunk visszafelé. Ugyanazon az úton mentünk a kereszteződésig, ahonnan egyenesen folytattuk egy új útvonalon. Először egy kaktuszokkal borított csapást követtünk, miközben a város végig jól látszott alattunk. Egy idő után, hatalmas villanyoszlopok mellett elhaladva elértünk egy erdőt, ami innentől kezdve a hátralévő kilométereken a kísérőnk volt. Az egész út lefelé viszonylag sík volt. Gyönyörű naplementében értük vissza Santiagóba.

Hozzászólások