szeptember

2023. szeptember 29.

Katja születésnapján elmentünk a Valle de la Lunába, vagyis a helyi hold völgyébe. A névhasonlóság ellenére a chilei hold völgyétől eltérően itt egy jóval kisebb, cseppkövekből álló sivatagra hasonlító geológiai képződményt tekinthetünk meg. A kőzet agyagból áll, amelyet az esőzések az évek során lemorzsolnak és ezáltal bizarr sziklaalakzatok alakítanak ki. A völgy nem akárhonnan kapta a nevét: Neil Armstrong, aki 1969-ben elsőként járt a Holdon, néhány hónappal kiesőbb ugyanebben az évben La Pazba látogatott, hogy egy találkozón vegyen részt a világ legmagasabban fekvő golfpályáján. Az odafelé vezető úton azonban eltévedt és ezen rendkívüli táj előtt találta magát, ami a Holdra emlékeztette őt. Azóta érthető módon mindenki a Hold völgyének hívja a helyet.

Ezután egy kis kávézóba mentünk, ahol friss málnaszörpöt és cappuccinót ittunk. A születésnap alkalmából pedig egy elegánsabb éttermet választottunk vacsorára, ahol tradicionális bolíviai ételeket szolgáltak fel modern változatban. Másszóval végre valamit, ami nem csak csirkéből, pizzából, hamburgerből és sültkrumpliból állt, mint itt majdnem minden😅.

2023. szeptember 27.

Tíz nap telt el azóta, hogy Attila COVID-tesztje pozitív lett. Még mindig erős köhögéssel és levertséggel küzd, de szerencsére a láz és a fájó végtagok már elmúltak. Ezért ma tettünk egy első kirándulási kísérletet és kipróbáltuk a világ legmenőbb tömegközlekedési rendszerét.

La Pazban található ugyanis a világ jelenlegi legnagyobb felvonóhálózata, amely egyedülálló módon, metró és villamos vonalak helyett a város felett repíti munkába, iskolába stb. annak lakóit minden egyes nap. A jelenleg 10 vonalból álló hálózat építését 2012-ben kezdte el az osztrák Doppelmayr felvonóépítő cég, ami a megbízás bővítésével, pár évvel később a cég történetének egyik legnagyobb projektjévé vált. A drótkötélpályarendszerre nagyon büszkék a bolíviaiak, ami itt a leggyorsabb, legtisztább és legbiztonságosabb közlekedési eszköznek számít. Egy kétórás, korlátlan átszállásra jogosító jegy 5 bolíviánóba, azaz mai árfolyamon kb. 68 eurócentbe kerül. Ebben a városban nem is lehetne ennél célszerűbb közlekedési rendszert elképzelni, hiszen az Andok kellős közepén levő La Paz (3625 m) és a vele összenőtt El Alto (4150 m) együttesen a világ legmagasabban fekvő milliós városát képezik. Nem nehéz tehát elképzelni, hogy nem sok sík terület található a városban (mindenhol elgurul a focilabda).

2023. szeptember 25.

Ismét vicces dolgokat találtunk egy szupermarketben. Az egy dolog, hogy a müncheni Oktoberfesthez igazodva itt La Pazban is lehet Oktoberfest-es sört venni, de a híres Paulaner búzasört dobozos verzióban otthon még nem láttunk.

Miután Uyuniban egy EDEKA-s üveges vöröskáposzta jött szembe, itt egy olajbogyóra bukkantunk ugyanettől a német élelmiszeróriástól. Ezenkívül láttunk egy csomó különleges tésztát nemcsak durumbúzából, hanem rizsből, quinoából és amarantból, teljes kiőrlésű változatban is. Persze lehet, hogy túl régen voltunk Európában és ezek már otthon is mind kaphatók 😀. Mindenesetre jól hangzik!

Végül, de nem utolsó sorban a boltból hazafelé ismét vettünk egy számunkra még ismeretlen banánfajtát. Mérete valamivel kisebb, mint a normál banán, héjának színe pedig piros, így talán hivatalos neve sem meglepő: piros banán. Nekünk azonban alma banán néven adták el, ami az ízére utal, ugyanis abszolút alma íze van. Sőt, még az állaga is keményebb, mint egy banáné, szóval az is inkább egy almára emlékeztetett.

2023. szeptember 21.

Szeptember 21. a tavasz kezdete a déli féltekén. A tél véget ér, és egy új, esős évszak kezdődik, amelyben a növény- és állatvilág újjászületik. Ezt Bolívia népe egészen különleges módon ünnepli: a világ legtöbb országától eltérően itt szeptember 21-én tartják a szerelem és a barátság napját, a Valentin napot. A városban mindenütt virágot, szív alakú lufikat, csokoládét stb. árulnak. Még a mi hostelünket is piros lufik díszítik minden emeleten. Bármerre is nézel a városban, mindenhol boldogságtól sugárzó embereket láthatsz, egy-egy csokor virággal a kezükben.

A szerelem napja mellett az orvosok, a diákok és a fiatalok is ezen a napon ünnepelnek. Bolíviában egyszerűen mindig találni okot az ünneplésre. Már több mint 100 napja vagyunk itt, de még nem telt el nap tűzijáték, felvonulás, zene stb. nélkül.

2023. szeptember 17.

Mivel Attilának ma már harmadik napja erős láza és végtagfájdalma van, elmentünk egy kórházba, a Clinica Alemanába, vagyis a német klinikára. Ennek az ég világon semmi köze Németországhoz, senki nem beszélt ott németül, de valamiért az összes dél-ameriaki országban azt hiszik, hogy Németország a mennyországgal egyenlő és ezért a német nevet egyszerűen márkanévként vagy a jó minőség névjegyeként használják.

Attila COVID tesztje pozitív lett és a következő napokban különféle gyógyszereket kell szednie, így nekünk most túrázás helyett pihenés következik 😔. Katja egy másik szobába menekült, sőt még az étkezéseket próbáljuk külön asztalnál végezni. Furcsa érzés, miután az elmúlt fél évben folyamatosan együtt voltunk. A vitaminbevitel érdekében vásároltunk néhány édes granadillát, amely a maracujához hasonlóan a passiógyümölcsök családjába tartozik.

2023. szeptember 15.

Eredetileg ma egy nagyobb bevásárlást akartunk intézni, mert holnapra egy többnapos túrát terveztünk. Sajnos ezt egyelőre el kell halasztanunk, mert Attila egyik napról a másikra végtagfájdalmakat és magas lázat kapott, ami már a tegnapi buszúton kezdődött torokfájással. Ezért csak egy rövid sétát tettünk és találtunk egy kis parkot, ahonnan csodálatos kilátás nyílik La Pazra és a 6438 m magas Illimani-ra. Úgy tűnik, hogy ez a park rendkívül népszerű, mert legalább 5 esküvői párt láttunk, akik éppen fotózáson vettek részt. A menyasszonyok klasszikus fehér ruhát viseltek, a vőlegények pedig világos öltönyt. A ruhákhoz és öltönyökhöz rengeteg bankjegy volt csatolva. A vendégek a hagyományos, színes ruhát viseltek.

2023. szeptember 14. – Adios Cochabamba! – Helló La Paz!

A Cochabambában töltött csodálatos idő, nagyszerű túrák és sátrazások után eljött a búcsú ideje. Irány La Paz! Mi, buzgó Európaiak persze már egy nappal az utazás előtt a buszpályaudvaron voltunk, hogy előre megvegyük a jegyeket. Szerencsére észrevettük, hogy sokkal magasabb árakat mondanak be, mint ami megszokott, így nem vettünk semmit. Később a hostel tulajdonosa mosolyogva mondta el, hogy minden túrista ezt csinálja: félnek, hogy nem lesz jegyük és ezért napokkal előre megveszik a jegyeket, 3-4-szeres áron. A dél-amerikaiak sosem terveznek előre. Akkor vesznek jegyet amikor utazni akarnak. A busztársaságok is ez alapján alakítják az áraikat. Cochabamba és La Paz között óránként közlekednek buszok, így nem fog előfordulni, hogy valakinek nem lesz helye. Minél később vesz valaki jegyet, annál olcsóbb, mert a jegyárat leviszik, amikor látják, hogy nem lesz tele a busz.

Végül délelőtt 10 órakor szálltunk a buszra. Ezúttal is megálltunk egy étteremben ebédidőben, ami tényleg nagyon jó ötlet. Kimehetsz a mosdóba, vehetsz egy hűsítő italt vagy ennivalót, és mindenekelőtt kinyújtóztathatod a lábad. Egyik másik vicces dolog, amikor a buszsofőrök a kisvárosokban megállnak az út szélén, hogy helyi árusok szálljanak fel, akik töbek között jégkrémet, chipseket, csokoládét, szendvicseket vagy hűtött italokat árulnak. Miután végigmentek a buszon, és mindenki vett magának valamit, a következő településen leszállnak, majd a következő busszal visszamennek és ezt játsszák egész nap.

Végül délután 5 órakor érkeztünk meg La Pazba. Hostelünk a buszpályaudvarral szemben volt és csodálatos tetőterassal rendelkezett, ahonnan az egész várost jól lehetett látni.

2023. szeptember 13.

Ma egy búcsúsétát tettünk Cochabambán keresztül, mert holnap továbbutazunk La Pazba. A városban éppen egy óriási felvonulás zajlott. 1810. szeptember 14-én Cochabambában volt az egyik első spanyolok elleni forradalmi kitörés. Ennek emlékére minden év szeptemberében nagy fesztivált rendeznek Cochabambában.

2023. szeptember 11-12.

Mivel annyira élveztük a 2 napos túrát, úgy döntöttünk, hogy egyből tovább megyünk. A következő úticélnak a Cochabamba környéki legmagasabb hegyet, az 5030 m magas Tunarit választottuk. A hozzátartozó blogbejegyzést itt találod.

2023. szeptember 9-10.

Végre újra a sátrunkkal eredtünk útnak. Két napig túráztunk Cochabamba közelében és csodálatos lagúnákat láttunk. A teljes blogbejegyzést itt olvashatod.

2023. szeptember 8.

Bolíviában minden sarkon érdekes dolgokat fedezünk fel, egyetlen nap sem unatkozunk. Ma például az egyik könyvesboltban találtunk egy spanyol nyelvű könyvet Magyarországról, az (otthoni) szocializmus idejéből, amire nem igazán számítottunk. Néhány utcával odébb régi biciklialkatrészekből készült gitárokat és egyéb fémhulladékból készült művészeti tárgyakat fedeztünk fel.

Ebédre silpanchót ettünk, ami Cochabamba egyik hagyományos étele. Ez egy nagyon vékony sertés- vagy csirkeszelet, amit rizs- vagy burgonyaágyra fektetnek, majd a tetejére két tojást tesznek és paradicsomsalátával tálalják.

Délután felmentünk a Cerro San Pedro hegyre, ahova egy 1399 lépcsőfokot tartalmazó lépcsőn vagy drótkötélpályás felvonóval lehet feljutni. A tetején a Béke Krisztusa szobor található, ami 34 méterével a világ második legnagyobb Krisztus szobra, a lengyelországi Krisztus király szobor után. Kb. 4 méterrel magasabb, mint a világ heghíresebbje, a Rio de Janeiroi Megváltó Krisztus szobra.

Fent megittunk egy hűsítő sört, miközben a város fölött lenyugvó napban gyönyörködtünk és visszaemlékeztünk a Santiagóban töltött időre, amikor a környező hegyekben tettünk nagyszerű egynapos túrákat.

2023. szeptember 7.

Ma kaptuk meg az első adományunkat a honlapon, amit nagyon szépen köszönünk 😊. Vettünk belőle Katjának egy cappuccinót a belvárosban, ami állítása szerint az eddigi legjobb kávé volt a dél-amerikai utunk során. A kávé habja indiai fűszerekkel volt megbolondítva és simán elment volna egy 8 eurós berlini hipszter kávénak is 😁.

2023. szeptember 7. – Helló Cochabamba!

A hostelünk tulajdonosa sokat mesélt nekünk Cochabambáról, söt reggeli közben még hangulatcsináló videókat is lejátszott nekünk, így rövid időn belül úgy döntöttünk, hogy itt maradunk néhány napot.

Mivel a 90 napos bolíviai vízummentességünk szeptember 12-én lejár, hivatalosan már csak 5 napunk maradt. Ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a bevándorlási hivatalba, hogy további 30 napra szóló vízumot kérjünk. Sajnos elutasítottak minket, ugyanis tisztán turisztikai céllal nem állítanak ki vízumot Bolíviában. Ez rendkívül elszomorított minket, mivel még annyi mindent szerettünk volna látni ebben az országban, és sajnos sok időt veszítettünk a Sucreban a betegeskedések miatt. Lehetőségeink után kérdezősködve a hölgy azt tanácsolta, hogy ha akarunk akkor egyszerűen maradjunk tovább, és országból való kilépésnél pedig fizessük ki a 30 bolivianós (kb. 4 eurós) napi bírságot. Sok ide-oda gondolkodás és számolgatás után arra a döntésre jutottunk, hogy most itt vagyunk, és most akarunk itt utazni. Ki tudja, mikor jutunk el újra Bolíviába, és még ha vissza is jönnénk valamikor, az sokkal drágább lesz, mintha most kifizetnénk ki ezt a túllépési időt.

A bevándorlási hivataltól a központ felé sétáltunk, miközben sok színes buszra lettünk figyelmesek, amilyeneket még nem láttunk errefelé. Útközben benéztünk a szuper érdekes Alcide d’Orbigny Természettudományi Múzeumba, ahol fosszíliákat, pillangókat, rovarokat és sok más kiállítási tárgyat láthattunk. Az utcákon sétálgatva azonnal beleszerettünk a városba, így megnyugtatott minket újdonsült döntésünk, és hogy ennek megfelelően még néhány napot Cochabambában tölthetünk.

2023. szeptember 6. – Adios Samaipata!

Miután nagyszerű időt töltöttünk Samaipatában csodálatos túrákkal és érdekes találkozásokkal, ma itt az ideje tovább állni. Cochabama felé utazunk tovább, ahol csak egy rövid megállót szeretnénk tartani. Mivel a busz nem áll meg Samaipatában, taxival megyünk a kb. fél órára fekvő Mairanába. A sofőr közvetlenül a busztársaság előtt engedett ki minket, így nem kellett sokáig keresgélnünk. Megvettük a jegyünket 8:30-ra, kaptunk némi harapnivalót az útra, majd elindultunk. Kicsit szkeptikusan álltunk a WC nélküli buszhoz, hiszen 8 órás buszozás áll előttünk, de majd keveset iszunk, gondoltuk.

Pontosan déli 12 órakor állt meg a busz egy kis faluban. Az összes többi utas gyorsan leszállt, így mi is kihasználtuk az alkalmat, hogy kimehessünk a mosdóba. Mikor leszálltunk, láttuk, hogy egy kis büfénél álltunk meg, a buszsofőr és az útitársaink pedig már az asztaloknál ültek és szedték az ételt. Ezekben büfékben országszerte kopható egy 2 vagy 3 fogásos ebédmenü, ami egy levesből, főételből és kis szerencsével egy desszertből áll, így nem kell hosszasan dönteni. Egy ilyen ebéd ára 2-3 euró között alakul.

A szemközti oldalon asszonyok ültek, akik hagyományos, színes kendőkkel védekeztek az erős nappal szemben. Előttük talicskák, melyekből a különböző portékájukat árulták. Ezt elég gyakran láttuk a városokban is, hogy ezekben szállítják és árulják a különböző élelmiszereket, mint gyümölcs, zöldség, pékáru stb.

Amikor a buszsofőr befejezte az evést, visszament a buszhoz, kétszer hangosan dudált, mire az összes utas felpattant a helyéről és visszaszállt a buszra, így 20-30 perces szünet után folytattuk utunkat. Mindig elcsodálkozunk rajta, hogy itt Bolíviában mennyire egyszerű minden. Németországban elképzelhetetlen lenne az ilyesmi, mert vagy az ételválaszték nem passzol, vagy valaki késik, vagy, vagy, vagy.

Nagyrészt föl-le, meredek lejtőkön, zuzmókkal borított rusztikus fák mentén haladtunk, míg végül rátértünk a rendkívül sík, kb. 3700 m-en fekvő Altiplano fennsíkra, ahol már sokkal gyorsabban lehetett haladni. Nem sokkal délután 5 óra után értünk Cochabambába, Bolívia negyedik legnagyobb városába, ahol egy szuper barátságos tulajjal rendelkező, remek hostelben aludtunk.

2023. szeptember 5.

Mivel holnap továbbutazunk Cochabambába, ma tettünk egy utolsó sétát Samaipatában. Útközben elsétáltunk jópár, zuzmóval benőtt villanyvezeték alatt, melyek a rendkívül tiszta levegőt jelzik, ami nagyrészt az Amboró Nemzeti Park közelségének köszönhető.

Délután felsétáltunk az Uvairenda nevű borászathoz, ahol egy üveg bor és némi harapnivaló társaságában élveztük a kilátást a szőlőtőkék mögül. Ez a borászat magaslati borokkal büszkélkedik, hiszen ezen az éghajlaton 1700 és 1800 m közötti magasságon érzik magukat a legjobban a szőlőszemek. Ennek megfelelően a legismertebb borai a Vinos 1750 nevet viselik, amik a legnagyobb számban exportált bolíviai borok közé tartoznak. Díjnyertes borszaküzletekben, vagy akár Michelin-csillagos éttermekben is találkozhatunk velük, többek között Chilében, USA-ban és Nyugat-Európában. A fotóalbumban további képeket, a blogbejegyzésben pedig egy hosszabb írást találsz Samaipatáról.

2023. szeptember 4.

Ma először a kolibri kertbe látogattunk, ami az első túravezetőnk saját kertje, akivel pár napja az óriáspáfrányokhoz látogattunk. A biológus-ornitológus házaspár célzottan olyan növényeket válogatott össze, melyek a különböző kolibriket vonzzák. Az évek során rengeteget tanultak a kolibrik viselkedésről, a kertet pedig nemrég a nagyközönség számára is megnyitották. Nekünk ivás közben sikerült lefilmezni az egyiket.

Ezután az „El Fuerte” romokhoz látogattunk, melyek az UNESO világörökség részei és egy 1950 m magas dombtetőn találhatók, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környékre. A videónkat itt találod.

Mindkét kirándulásról bővebben is olvashatsz a blogbejegyzésben. A fotóalbumokat itt találod: Kolibri kert / El Fuerte.

2023. szeptember 3.

Két kis “háziállatka” a szállásunk kertjéből. A pók akkora volt, mint egy kisebb tenyér, és a kerti WC-ben jött szembe 😮. A szállásadónk szerint ez csak egy picike példány volt. Tehát éppen csak lemerészkedtünk az eddigi legalacsonyabb, 1600 m-es magasságra, azaz a szubtrópusi övezetbe, és máris szőrös pókok, skorpiók, kullancsok, kígyók és vad szúnyogok jönnek szembe. Asszem ennyi kóstoló elég is volt, ennél lejjebb nem megyünk ebben az országban. Nem olyan nagy baj ha nem ismerjük meg a trópusi övezet lakóit 😀.

2023. szeptember 2.

Nyolc vállalkozó szellemű jelentkezőt gyűjtöttünk össze a szállásunkról, akik bevállalták velünk a mai, nagyon nehéz túrát. A túra a közeli Bella Vista nevű tanyáról kapta a nevét, ami lefordítva szép kilátást jelent és nagyon is találó, hiszen az erőfeszítésünk jutalma lélegzetelállító kilátás volt. Összességében életünk egyik legnehezebb, de egyben legkülönlegesebb egynapos túrája volt (pedig már nem ma kezdtük). Ne hagyd ki ez erről szóló blogbejegyzést!

Hozzászólások