Túra az andoki kondorokhoz

2023. 08. 31.    4 perc     0 hozzászólás

Az andoki kondor, ahogy a nevéből is sejthető, Dél-Amerikában él. Bár délebbre, például Chilében gyakoribb, Samaipata közelében is él egy nagyobb család, amelyet túravezetőnk, Javier vezetésével és a hostel egy csoportjával meglátogattunk. 

Javier reggel 6 órakor vett fel minket terepjárójával, amivel 1,5-2 órát mentünk Postrervalle felé. Az út során olyan nyugodt falvak mellett haladtunk el, amelyek teljesen kihaltnak tűntek, de Javier csillogó szemmel biztosított minket arról, hogy itt azért még van élet. Az út mentén sok szabadon szaladgáló szamár is feltűnt, akiket régen élelem és egyéb áruk szállításra használtak a falvak között. Manapság azonban az emberek autóval vagy motorral járnak, a boldog szamarak pedig szabadon élik életüket.

Már nagyon izgatottan vártuk a napot, ami egy keskeny, felfelé tartó ösvényen kezdődött. A színes virágok és fák mentén haladó ösvény hirtelen egy kisebb kanyonná változott és olyan mély barázdákban futott, ami egy folyó kitartó munkájának tűnt. Javier azonban elmagyarázta, hogy ezt nem a víz, hanem a nap mint nap erre sétáló tehenek alakították ki, csupán néhány év alatt.

A növényzet egyre sűrűbbé és sűrűbbé vált, mígnem egy kisebb erdőn haladtunk keresztül. Ezután már csak egy réten kellett átvágnunk és fél 11 körül már meg is érkeztünk az első kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma nyílt a környező hegyekre egészen a Codo de los Andes-ig, vagyis az Andok könyökéig. Amikor megérkeztünk egy darab kondort sem láttunk, mire Javier azt mondta, hogy csak 11 órakor kezdenek el repülni. Ezt először nem akartuk elhinni, de aztán valóban, szinte percre pontosan startoltak a fészkeikből, melyeket a hegyek sziklás, meredek lejtőire építettek. Magasra repültek és 3 m-es szárnyfesztávolságukkal méltóságteljesen köröztek a térség felett. Szárnyuk végei vékony ujjakra hasonlítanak, tollazatuk alulról fekete, felül pedig fehér-ezüstös színű. Súlyuk akár a 15 kg-ot is elérheti, amivel a világ legnehezebb madara címet is elnyerték. Mivel az újvilági keselyűfélék csoportjába tartoznak, a fejük tipikus keselyűfej formát vesz fel.

Rövid felderítő körözés után kiszúrtak minket és egészen közel, a fejünk felett repkedtek, aminek köszönhetően jól megfigyelhettük őket. Olyan volt, mintha kíváncsiak lettek volna ránk és meg akarták volna nézni, kik vagyunk, mik vagyunk. Ugyan óriási madarakról van szó, félelemre nem volt okunk, hiszen dögevők, akik csak az elhullott állatok iránt mutatnak érdeklődést, amiket akár 8 km távolságból is észrevesznek. Valószínűleg innen ered a mondás, hogy ha a keselyű köröz feletted akkor neked már annyi.

Körülbelül 2 órán át élveztük ezt a páratlan látványt, amíg tovább nem mentünk felfelé, egy másik kilátópontra. Innen a hegyet körbesétálva 360°-os kilátást kaptunk az egész környékre, majd ugyanazon az úton, amelyen felgyalogoltunk, visszatértünk a terepjáróhoz.

A visszafelé úton megálltunk a La Pajcha vízesésnél. Ez a lélegzetelállító vízzuhatag 45 m magas és meredek, növényekkel benőtt kőfalak veszik körül. A vízmosás évezredes eróziós munkája egy idilli homokos strandot alakított ki körülötte, ahol egy hosszú túra után akár fürödni is lehet. Itt pihentünk meg a mai napon utoljára, mielőtt visszatértünk Samaipatába.

Hozzászólások