Bella Vista – Szépkilátás

2023. 09. 02.    8 perc     0 hozzászólás

Bella Vista, a szép kilátás. Ígéretes név egy túrának, de azt kell mondanunk, hogy teljesen beváltotta az ígértet.

Ezt a túraútvonalat a túraszervezőnk építette ki a covid időszakban, amikor nem volt túrizmus. Három férfi hat hónapon át küzdötte át magát a Samaipata melletti, sűrűn benőtt dzsungelen, vaddisznók nyomait követve, hogy később nekünk turistáknak is legyen lehetőségünk erre kirándulni. A vadon itt valóban jó megnevezés, mert itt a természet szinte teljesen érintetlen. Ebben a több száz, ha nem több ezer éves erdőben kizárólag őshonos növény- és állatfajok találhatók.

Az túra bárminek nevezhető, de könnyűnek nem. Számunkra talán az egyik legnehezebb egynapos túra volt, pedig már jópárat csináltunk. Ezért korán reggel 6-kor indultunk, ismét a Javier nevű túravezető vett fel minket a terepjárójával, akit már a kondoros túránkról ismertünk. Körülbelül egy órát autóztunk a kalandunk kiindulópontjáig. Amikor megálltunk, Javier rámutatott az út szélére és mondta, hogy arra megyünk. Mi hiába néztünk, nem egyáltalán nem láttunk ott semmilyen ösvényt. Utunk ugyanis szó szerint, egyenesen a dzsungelbe vezetett. Először lefelé, elég meredeken és olyan keskeny „ösvényen”, amit sok helyen egyáltalán nem is lehetett ösvénynek nevezni.

Egyre beljebb és beljebb haladtunk a sűrűn benőtt erdőben, míg végül egy hatalmas fojtogató fügéhez értünk. Javier elmagyarázta, hogy ezek az élősködő növények benövik az egészséges fákat, hogy megfosszák őket a tápanyagtól, később pedig a fénytől is. A folyamat során a gazdaként szolgáló fa egyre több erőt és energiát veszít, majd egy nap elpusztul.

Egyre mélyebbre és mélyebbre mentünk a dzsungelbe. Egy kis folyó tűnt fel mellettünk, amely lassan kanyargott a sűrű, zöld bokrok között. A pillangók kedvenc helye volt ez, amelyek ezrével repkedtek jobbra-balra. Nagyok és kicsik, ezer színben és szárnymintázattal, lentről felfelé, keresztül-kasul. A lenti videón is látható különleges Methona pillangók például átlátszó szárnyakkal rendelkeznek.

Innen az ösvény felfelé vezetett. Hol kidőlt fatörzseken vagy alattuk másztunk át, hol sűrű bokrokon verekedtük magunkat át. A folyamatosan emelkedő ösvény egyre meredekebbé vált, így a körülöttünk lévő fák és gyökerek segítségével kellett felhúznunk magunkat. Újra és újra kérdeztük magunktól, hogy vajon egyáltalán jó úton járunk-e.

Aztán néhány emelkedő után az ösvény egy kopár, függőleges sziklafal előtt ért véget. Egymásra néztünk, hogy vajon merre lehet az ösvény, amikor Javier széles vigyorral az arcán mutogatott felfelé. Tessék? Azt mondta földcsuszamlás történt, és az ösvényt elmosta a víz. Tehát a liánokon és a gyökereken kell felhúznunk magunkat. Hmmm oké… Lefelé nézni határozottan nem volt jó ötlet, mert leszédülsz a falról. Ahogy az elsők mentek előre, óriási kövek lazultak ki és indultak meg lefelé. Így hát tartottunk egy kis távolságot majd mi is elindultunk. Megragadtuk a vastag gyökereket és indákat, melyek szinte hihetetlenül sok terhet bírtak. Lépésről lépésre haladtunk felfelé, miközben a szívünk a torkunkban dobogott. Nem túra volt ez már, hanem falmászás. Méghozzá természetes „biztosítókötelekkel”. Aztán egyszer csak felértünk egy viszonylag vízszintes részre, ahol mindenkit megvártunk. Micsoda kaland!

Meghatározatlan idő elteltével – mert az ember itt elveszíti minden időérzékét – az erdő hirtelen kitisztult, és megkaptuk az első ízelítőt a csodálatos panorámából. Egy rövid pihenő után folytattuk a gyaloglást, természetesen felfelé, hiszen most már tapasztaltak vagyunk. A végső cél nyilvánvalóan a túra nevéből már ismert szépkilátás volt.

Közben Javier elmondta, hogy itt a természet olyan összhangban van, hogy még pumák és pápaszemes medvék is elfordulnak (Dél-Amerika egyetlen medvefajtája). Ezt el tudjuk képzelni, elvégre kilométerekre vagyunk minden civilizációtól és a madarakon meg szél hangján kívül csak a mi fáradt lélegzetvételeinket lehetett hallani.

Aztán fokozatosan ismét kitisztult a sűrű növényzet majd egy emelkedőn álltunk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a zöld fákkal borított hegyekre. Az ösvény tovább haladt felfelé egy füves hegygerincre, amire felmászva végre fönt álltunk a szépkilátás pontján. A látványtól szóhoz sem jutottunk, 360 fokos panoráma, minden irányban tiszta és érintetlen természet. Leírhatatlan szépség, amit ritkán tapasztalhatunk meg egy élet során.

Itt a felhők közelében tartottunk egy hosszabb pihenőt, hogy kiélvezhessük a mennyei kilátást. Mielőtt tovább indultunk volna, Javier megmutatta a ránk váró utat. Meredeken lefelé, majd újra fel egy a távolban magasodó másik hegyre. Így ismét átverekedtük magunkat a dzsungelen, és csodáltuk Javiert, hogy mindig megtalálja az utat. Számunkra teljesen lehetetlen lenne innen visszatalálni, ha itt most egyedül lennénk. Útközben meghallgathattuk többek között a bolíviai dzsungelekben őshonos kontyos zacskómadarak lenyűgöző énekét. Olajzöld rokonaik kizárólag a keleti Andok nedves, szubtrópusi hegyi erdeiben élnek Bolíviában és Peruban.

Körülbelül egy óra múlva a második csúcson álltunk. A szél úgy felerősödött, hogy le kellett feküdnünk a fűbe, hogy el ne fújjon minket. Csodálatos, szabad érzés volt itt fent ülni és a távolba meredni. Gondolatban végigjártuk a napunkat, ezt a kalandot, ami minden elképzelésünket felülmúlt. Büszkék voltunk, hogy a csapatunkból mindenki megcsinálta.

Aztán eljött a búcsú ideje. Még egyszer utoljára kiélveztük a festői természetet, majd magunkhoz vettük a hátizsákunkat és leereszkedtünk a hegyről. Amikor visszaértünk az útra, már várt ránk a terepjáró, amibe hullafáradtan dőltünk be. Elképesztően fárasztó túra volt, de egyúttal kétségtelenül megérdemli a „Bella Vista” nevet.

Hozzászólások