El Tatio gejzírek

2023. 05. 31    3 perc     0 hozzászólás

Az ébresztőóra fél ötkor csörgött, ugyanis ma az El Tatio gejzírmezőt fogjuk meglátogatni. A geotermikus terület a Sol de Mañanához hasonlóan az Altiplano-Puna vulkáni régióhoz tartozik, és Dél-Amerika központi vulkáni zónájának része.

Az EL Tatio egy átlagosan 4320 méteres magasságban fekvő gejzírmező, mely az azonos nevű El Tatio vulkán lábánál található. Az alacsony légnyomás miatt ebben a magasságban a víz már 86 °C körül forr. A víz a nyomástól függően néhány centimétertől akár 10 m magasságig felbugyog. A 80 azonosított gejzírből több mint 30 folyamatosan aktív. A gejzírek mellett fumarolák, iszapvulkánok és kiterjedt mészkőteraszok is találhatók a 30 négyzetkilométeres területen. A geotermikus mező a déli félteke legnagyobb, és egyben a világ harmadik legnagyobb gejzírmezője a Yellowstone Nemzeti Park és az oroszországi Kamcsatkán található Dolina Geiserow után. A gejzírek működéséről itt olvashatsz.

Mivel a vízgőz és a környezet közötti nagy hőmérsékletkülönbség miatt a jelenség állítólag napfelkeltekor a leglátványosabb, reggel 5-kor autóval indultunk a 90 km-re északra fekvő gejzírmezőre. A navigáció szerint mindössze 2 órára lenne szükségünk, így elvileg volt némi időtartalékunk a fél nyolcas napfelkeltéig. Sajnos a navigáció sem az útviszonyokat, sem a bérautó korlátait nem veszi figyelembe…

A kezdeti aszfaltút után hamar rátértünk a göröngyös kavicsos útra. Mi voltunk az elsők az úton, körülöttünk sötétség, se házak, se közvilágítás, így zavartalanul élvezhettük a felettünk ragyogó csillagtengert. A Lagunas Escondidas de Baltinache felé vezető úthoz hasonlóan itt is le kellett lassítanunk. Először jobbra tartottunk az úton, aztán középen, majd balra, aztán megint jobbra. Kipróbáltunk az út melletti kis sávokat is, de hiába. Sem az autó, sem mi nem bírtunk 20 km/h-nál többet, ahogy kavicsos út végtelen kis barázdái ide-oda dobáltak bennünket.

A pirkadat első fényei már láthatóak voltak mögöttünk, és egyre közelebb és közelebb jöttek. Egyik terepjáró a másik után olyan könnyedséggel száguldott el mellettünk 50-60 km/h sebességgel, mintha aszfaltozott úton lennénk. Talán túl lassan hajtottunk és volt a gond? Rendben, egy próbát megért: mi is 50 km/h-ig tapostuk a gázt, mire az autó úgy zörgött és ugrált, hogy majdnem darabokra hullott. Hamar rá kellett jönnünk, hogy ezt az autót egyszerűen nem erre találták ki. Egy VW Voyage-ról van szó, ami a kizárólag dél-amerikai piacra szánt Volkswagen Gol-nak a szedán változata (nem összetévesztendő a Volkswagen Golf-al).

Ahogy a horizont felett megcsillantak az első napsugarak, sárga és vörös színek tengerévé változtatták a sötétséget. Reggel 8 órakor, 3 óra zötykölődés után értük el a gőzölgő, misztikus gejzírmezőt. A kocsi -15°C-ot mutatott. Kiszálltunk, vastagon bebugyoláltuk magunkat, és dideregve indultunk el. Az ébredező nap fényében a felszálló pára misztikus tájat teremtett. A gejzírmező olyan hatalmas, hogy először azt sem tudtuk, merre induljunk. Minden irányban kisebb-nagyobb lyukakból bugyogott a víz, különböző hangokat produkálva. A gejzírekből kitörő vízpára egészen a sűrű vízgőzfelhőig fejlődött. Időnként záptojás kénes szagát lehetett érezni.

Végigsétáltunk a kijelölt ösvényen, és minden gejzírnél megálltunk, miközben legalább ezer fényképet és videót készítettünk. Ahogy a nap fokozatosan emelkedett a vulkáni láncolat fölé, vörösre színezve azt, a felszálló gőzcsóvák lenyűgöző fényben ragyogtak. Ahogy a hőmérséklet emelkedett, a gigantikus gőzoszlopok lassan elhalványultak és előtérbe kerültek a zöld, vörös, fehér és kék színben ragyogó földnyílások.

Hozzászólások