Kaktuszok völgye
A Cerro Jorquencalra tett túránk után visszafelé megálltunk a Quebrada de Guatin, más néven Valle de los Cactus, azaz a kaktuszok völgyénél. Katja számára ez volt az Atacama-sivatag abszolút fénypontja. Egy völgy telis-tele 10 méter magas, vagyis több száz éves kaktuszokkal.
Közvetlenül a parkolóból már láttuk az első hatalmas, vastag kaktuszokat, amelyek ebben a hihetetlen keskeny szorosban fogadtak minket. Egy kis ösvényt követtünk, amely a kaktuszokkal borított lejtők és a Puritama folyó között futott. Minél beljebb mentünk a szurdokba, annál hűvösebb és párásabb lett a levegő. A folyóhoz közel, a lejtők árnyékában páfrányok és nádasok nőttek, amelyek nagyon jól érezték magukat a párás levegőben.
Már messziről hallottuk a zúgást, és sejtettük, mi következik: közvetlenül előttünk egy hatalmas vízesésen zúdult le a víz, aminek az alján kemény sziklákkal körülvett természetes medencét hozott létre az idők során. Lemásztunk a sziklafalon, és a medence mellett tovább sétáltunk a szakadékban. A sziklafalak kemények és nagyon magasak voltak. Kaktuszokat innen lentről már csak messziről lehetett látni. Egy idő után elértünk egy olyan helyre, ahol a folyót mindkét oldalról szorosan körbevette a szikla. Így itt át kellett volna kelnünk a folyón, hogy tovább jussunk. De mivel a nap időközben eltűnt a hegyek mögött, úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk.
Visszafelé menet ismét más szögből láttuk a hasadékot. A víz mentén a szélben lágyan mozgó nádasok, a lejtőkön álló robosztus kaktuszok és a távolban a vulkánok mögött felkelő telihold látványa kápráztatott el minket. Szinte már giccses, gondoltuk.
Ahogy az autóban ültünk San Pedro irányába, egy ponton rövid időre ismét előbukkant a nap. Ezért megálltunk egy kilátópontnál, és néztük a tőlünk jobbra vöröslő naplementét, balra pedig az egyre növekvő fehér teliholdat az azúrkék égbolton. Varázslatos pillanat egy nagyon különleges helyen. A városba visszaérkezve frissen készült hamburgerekkel koronáztuk a napot.