Cerro Cortadera

2023. 03. 25.    5 perc     0 hozzászólás

Az ébresztőóra korán csörgött az első túránk előtt az Andokban. Az éjszaka nem telt különösen nyugodtan, mivel ismét nagyon meleg volt a szobában. Napközben Santiagoban jelenleg jóval 30°C fölött van a hőmérséklet, így a lakás éjszaka sem hűl le igazán, úgyhogy se takaró nem kell, de az ember legszívesebben még a légkondit is bekapcsolná. Szóval az éjszaka kiváló alkalmat nyújt arra, hogy az ember az előtte álló túrán gondolkodjon. Katja tegnap este óta különösen izgatott, mivel még semmilyen tapasztalatunk sincs az Andokban, nem ismerjük a hegyi körülményeket. Szóval folyamatosan jönnek a kérdések: Meredek lesz? Nagyon homokos és csúszós lesz-e a szárazság miatt? Nagyon meleg lesz? Mennyi vízre lesz szükségünk? Elég edzettek vagyunk-e ahhoz, hogy lépést tartsunk a többiekkel? Gondolatok egymás után.

Általában egyedül vagy barátokkal megyünk túrázni. Ezúttal, az első andoki túránk alkalmával úgy döntöttünk, hogy szeretnénk csatlakozni egy csoporthoz. Ezért Attila addig kutatott az interneten, míg rátalált a Német Andok Egyesületre (Deutscher Andenverein = DAV). Ők minden hétvégén szerveznek túrákat, hegymászásokat, sítúrákat stb. Erre a hétvégére a Cerro Cortadera nevű hegyet választották, amely Santiagótól északkeletre fekszik, és autóval 45 perc alatt elérhető.

Reggel 8 órakor találkoztunk a DAV-tagokkal közvetlenül a székház előtt. Két autóra osztva, északkelet felé indultunk Santiagóból a G-21-es úton a Los Bronces melletti rézbánya felé. Az Andokban rengeteg rézlelőhely van, amihez sok bánya tartozik, különösen Chilében. A völgyön átvezető út során mindkét oldalon több méter magas kaktuszok emelkedtek. Szemet gyönyörködtető látvány, főleg Katja számára, aki imádja a kaktuszokat és emiatt tátott szájjal nézett ki az ablakon. Körülbelül 45 perc múlva az autóút egy kis parkolóban ér véget, a rézbánya sorompója előtt, amely elzárja mögötte elterülő völgyet és a hozzá tartozó hegyeket. Kiszállunk a parkolóban, felvesszük a túracipőnket, és reggel 9 órakor, még elég enyhe hőmérsékletben elindulunk fölfelé a szemközti hegyek árnyékában.

Már az elején meredeken emelkedik. Nem is lehetne másképp, gondoljuk magunkban, hiszen mégiscsak 1200 méternyi szintemelkedés van előttünk mindössze 6 km-en. A többiek lazán veszik a dolgot, és jó tempóban indulnak el. Alig néhány méter emelkedő után rövid pihenőt tartunk, kifújjuk magunkat, és nézzük, ahogy a szemközti hegyek fölött lassan felkel a nap, és az első sugarak ráesnek a túraútvonalunkra. Rövid időn belül rekkenő hőség lett és rögtön izzadni kezdett az ember.

Eleinte nagyobb aljnövényzet mellett haladtunk el, de a növényzet fokozatosan ritkult és egyre több tüskés bokrot lehetett látni. Minél magasabbra mentünk, annál kisebbek és tüskésebbek lettek a növények. Körülbelül 500 méter emelkedés után tartottuk az első pihenőnket. Bár általában az ülő párnáinkat használjuk, mivel ez csak egy rövid szünet volt, egyszerűen csak leültünk a kövekre. Persze elég nagy hiba, ha az ember nem nézi meg alaposan, hogy hova ül, és nem veszi észre, hogy közvetlenül a kő mögött egy tüskés növény ága van, ami bizony ráhajlik a kőre. Katja sikoltozva próbálta kihúzni a nadrágjából és a fenekéből a tüskéket, Attila pedig szívből nevetett. Így lett a rövid pihenőszünetből egy kisebb „orvosi ellátás”.

Így folytattuk felfelé, miközben táj teljesen átváltott homokosra és kövesre. Apró növényeket csak szórványosan lehetett látni. 4 óra után boldogan értünk fel a Cerro Cortadera köves csúcsára. A chilei zászlót lobogtatta az enyhe szél, miközben a nap fáradhatatlanul tűzött ránk. Nagyon gyakran és alaposan be kellett kenni magunkat naptejjel, különben pillanatok alatt leégtünk volna. A napkalap szintén elengedhetetlen útitárs errefelé.

A csúcsról 360°-os panoráma tárult elénk. Santiagót csak elvétve lehet megpillantani, mert a város fehér felhő alatt van. A helyiek szmogfelhőnek hívják, ami mindig Santiago felett lóg. A másik irányban a közép-chilei Andok a Plomo-csoporttól a Marmolejo vulkánig (6108 m). Jól látható a gleccserrel borított Cerro El Plomo (5424 m), a legmagasabb és leghíresebb hegy Santiago közelében.

Csoportképeket készítettünk, megettük a csomagolt ebédünket, és beszélgettünk a hegyekről és a gleccserekről, valamint arról, hogy milyen jövőjük lehet (sajnos nem sok). Egy óra szünet után összepakoltunk és elindultunk lefelé a meredek hegyről. A szárazság miatt a talaj nagyon homokos és csúszós volt, ezért kicsit koncentrálni kellett. Az út kissé letért a felfelé vezető útról, mivel túl meredek lett volna lefelé. Két óra lefelé gyaloglás után ismét elértük az autókat. A hőség továbbra is kitartott, ezért úgy döntöttünk, hogy lezárásul elmegyünk egy hűsítő italért.

Hozzászólások